-----------
Nem azért tértem át ide, mert meguntam az előzőt. Az a szerver volt az első, amit kipróbáltam, miután lett elég pénzem, hogy megvegyem a sisakot, amit alvás közben is lehet használni. Az ok az volt, hogy beleestem egy csapdába, ahonnan nem volt menekvés. Elfogadtam a segítségét valakinek, aki mögé kerültem, és a végén bármennyire is küzdöttem sosem tudtam utol érni. Bár lehet, rajta keresztül szereztem sok "barátot", de nem voltam boldog. Ezért tértem át ide. Hogy új fejezetet kezdjek, és most biztos, hogy egyedül, csapatba szerveződés nélkül fogok feljebb törni a ranglétrán. Én leszek a legerősebb solo játékos.
Most viszont meg kell alkotnom a karakterem.
- Milyen fajt szeretnél? - kérdezi a program, vagy talán GM. Ezt innen nem tudom megállapítani.
- Elf.
- Színek?
- Zöld szemek, világosbarna haj, és világos bőr.
- Kezdési pont?
- Közép kontinens.
Miután gyorsan eldaráltam neki mindent, minden elsötétül.
-----------
Egy hatalmas erdőben ébredek. Semmi nincs a közelben, csak egy magányosan legelő szarvas. Minden habozás nélkül lecsapok a kis élőlényre, amely könnyen megadja magát. Amit kapok belőle, csak egy szerény kis adag. Ennél többre lesz szükségem.
Az erdőben bóklászva több lényt is elpusztítok.
A szerzeményem egy új cipő, egy nadrág, egy fejdísz, és jó pár aranytallér.
- Ez még mindig nem jó... egyik sem dob fegyvert. - mormogom orrom alá.
Ha bemennék a városba, és vennék egy gyártott fegyvert, az közel se lenne olyan hatékony, mint egy mobból megszerzett.
Tovább kutatok. Elintézek pár farkast is, amelyek meghozzák a várva várt fegyvert. Egy tőrt. Igaz, nem valami nagy fegyver, de kezdésnek ez is jó lesz. A sebzési ereje is elég szép, ahhoz képest, hogy ez a kezdők erdeje.
Viszont meglepetésemre, egy olyan lény tűnik fel, amelyre nem számítottam. A farkasok bossa, amely látszólag dühös, elvesztett táraiért. Nem értem mire ez a nagy felhajtása, hiszen csak mobok, majd újra élednek. Bár hiába próbálnék neki érvelni, ez is csak mob, nem nagyon fogná fel amit mondok neki.
A szintlépéseknél kapott tapasztalati pontokat, mind a gyorsaságra felhasználva, olyan gyorsaságra tettem szert, amivel könnyedén kikerülöm a hatalmassá változott farkas szörnyeteg csapásait. A csapásaim nem viszik le sok HP-ját, de gyorsan zúdítom a kis csapásaim, így hasonló sebességgel viszem az életét, mintha egy nagy sebzésű, de kis sebességű player ütögetné. Az érzékeny pontokat mind megtalálom, így az egyoldalú küzdelem gyorsan eldől.
A szerzeményem még egy tőr, egy nagyobb kard, és egy mellény, meg persze nagy adag aranytallér.
- Talán életpotit kéne vennem. - mondom magamnak, megfigyelve életszintemet, amely még sem maradt maximumon.
A városban sokan megbámulnak, mint új arcot. Bár lehet, a felszerelésem is meglepi őket, amelyeket mind egyedül szereztem. Betérek egy poti boltba, és veszek jó sok adag élettöltő italt, amiért az eladó npc hálásan hajlong.
Ezután egy kaszt választóba térek be, ahol az ott lévő npc kérdőre von azonnal, amint beteszem a lábam.
- Milyen kasztot választana?
- Hm.... - ez a kérdés fogós. Ezelőtti szerveren mágus voltam. De itt változatosság kellene. - Harcos szeretnék lenni.
Amint megkapom a harcos kasztot, boldogan hagyom el az épületet. Kint megpillantok egy nagyobb lány tömeget, akik egy szegény srácot nyaggatnak. Fehér haj, vörös szem, és elf. Nem rossz, de ilyen cuki pofival, biztos hogy mások háta mögött bújik meg, óvva ezzel arcát. Az összes srác ilyen.
Visszamegyek az erdőbe, és erősebb ellenfelekkel kezdek csatába. Minden szint lépésemnél ügyelek arra, hogy jó arányba osszam el a tapasztalati pontjaimat. Leginkább a sebességre, az ügyességre, és az erőre pakolok, viszont néha a fizikumra sem ártana.
Egészen addig kínzom magam, míg el nem érem a 40-es szintet. Szünet nélkül ölöm a kisebb-nagyobb szintű mobokat. Néha találkozok egy játékossal, aki ijedten hátrál tőlem, bár okát nem tudom. Lehet hogy a vér, amely engem borít túl ijesztővé tesz?
Mindegy, bármit is gondolnak, én így fogok a legjobbá válni. A legjobb solo játékossá.
Leveszem a sisakot a fejemről, és hatalmas mosollyal arcomon ülök fel az ágyamban.
"Eljött az én időm"
